Kedvenceink

Szeretnénk a figyelmébe ajánlani azokat a borokat, amiket újonnan fedeztünk fel és megnyerték tetszésünket, vagy legutóbbi kóstoláskor olyan jó formában voltak, hogy lenyűgöztek bennünket a bennük rejlő zamatgazdagságukkal.

Legutóbb kóstoltuk

Fügerikum 1944 óta


Fügebor - a kapcsolatok esszenciája
5500Ft

A Fügebor gyártásának története: A Takács család immáron 73. éve gyártja, az általa kifejlesztett és tulajdonolt receptúra és technológia alapján a Fügebort. 1944-ben már készült Fügebor, amit azóta is minden évben gyártanak. Ezt egészen 2016. július 16-ig csak a család és egy szűk baráti kör ismerhetett. Azonban azután már a nagyközönség is fogyaszthatja nem csak vacsorákon és rendezvényeken, de más jeles alkalmakkor is. Most nézzük meg ennek a csodálatos és ritka desszertbornak a történetét, hogyan is készül: Az alapanyagot, ami egy meglehetősen drága idénygyümölcs: Aszalt füge, Takács Ádám a 4. generációt képviselő tulajdonos, törökországi területről hozatja be. Minden évben ellátogat és személyesen ellenőrzi annak megfelelőségét. Ezután a termés a család üzemébe kerül, ahol megkezdi 365 napos kalandját a tökéletes desszertté alakulás útján. Az ehhez szükséges üzemet 2015. január 12-én kezdték kialakítani és 2016. július 15-re meg is kapták az engedélyeket a magyar hatóságoktól. A bekerülő aszalt Fügéhez feldolgozása során csak: vizet, élesztőt, némi cukrot és borkősavat adnak hozzá. Ezáltal minden nemű adalékanyagtól mentesen, üvegballonokban készül az üzemben a desszertbor. Ennek az a magyarázata, hogy míg bármilyen szőlőbor, ami fahordóban készül és a fa ízével keveredik, addig a Fügebor csak és kizárólag üvegben, csak a saját ízvilágát megtartva kerül a palackokba. A 365 nap alatt a technológiának köszönhetően letisztult és rendkívül gazdag ízvilágú desszertbor készül, ami az idő előrehaladtával egyre finomabb és zamatosabb lesz. Továbbá nem csak íze, de színe is változik: az arany egyre finomabb árnyalatát veszi fel az idő előrehaladtával. A palackokat parafa dugóval, kézi dugózás útján zárják le. Ezt követi a szintén kézzel történő kapszula felhelyezése, amit a címkézés zár le. A címkéket szintén kézzel helyezik fel a palackokra. Így láthatják, hogy sem a gyártás, sem a palackozás során semmilyen gépet nem használ a család. Ez egy hamisítatlan kézműves termék, a legelső lépéstől a legutolsóig. Az alapanyag jellegéből és a technológiai adottságokból adódóan csak 1000 – 1200 palack készül évente. Fogyasztását 16 fokon javasolják, +/- 2 fok eltéréssel. Jó étvágyat hozzá! Üdvözlettel: Takács Ádám bortermelő.